Címke: Füzér József

A bírói függetlenségről

A bírói függetlenségről

Amikor azt hiszem 1986-ban a gimnázium Kisz-termében a Top Secretet néztük , szigorúan alámondással, természetesen azonnal be lettünk súgva, és óriási balhé kerekedett. A bőrkabátos igazgatóhelyettes behívatott bennünket, és habzó szájjal kirúgással fenyegetett, de nem ám csak a gimnáziumból, hanem , – mivel gyakorló iskola voltunk – az egyetemi elutasítást is belevizionálta a hegyi beszédbe, amit jó érzékkel félbehagyott azzal, hogy és most menjünk, és rettegve várjuk a jól megérdemelt retorziót..

(Füzér József rajza)
(Füzér József rajza)

Hogy – hogy nem, egy pár napra szavaltam az iskola előtt valami jó kis Majakovszkíjt, az igazgatóhoz lettem betessékelve, ellenkező előjellel, pozitíve, hogy dicsértessek. Kedves mosoly, atyai vállveregetés jutott osztályrészül…Gondoltam egy nagyot, megkérdeztem ,hogy ugye a sok elismerésre tekintettel nem lehet bajunk abból az ominózus meggondolatlan vetítésből. Elkomorult erre a diri, és annyit mondott, hogy ugyan ő az igazgató, de vannak olyan helyzetek, amikor nem az ő szava dönt, hanem – bármilyen nehéz ezt elhinni, és neki is elfogadni – a beosztottja, ez a beosztottja hozza meg a döntést az ő véleménye ellenére is. Hiába van meghatározva, hogy kinek mi a joga, ha úgy hozza az élet, bizony ne azt nézzük, hogy mi van beleírva a szabályzatokba, hanem lássuk azt is, hogy az igazán erőteljes, fontos, súlyos dolgok, nem a nyilvános tárgyalásokon dőlnek el. Ebből kell kiindulni.És soha, soha ne mondjunk ellent az igazgatóhelyettes elvtársnak..

Négy évre rá boldogan ugráltunk a legyőzött rendszer romjain, miénk volt ott a tér, hatalmas buli volt, boldogok voltunk, mert úgy éreztük: vége, a sunyi, embertelen rendszer kimúlt, most már minden úgy lesz, mint a filmeken, ezentúl bárhogy sértenek is, a Bíróság majd utolsó napon dönt, és a döntése körültekintő, és bizony a szabályokon alapuló lesz.

És el lehet menni ügyvédnek, képviselni a kisembert az állam és ordas csatolmányai ellenében, mert többé nem számít majd más az ítéletben, mint a bíró belső meggyőződése, amit a bizonyítás alapján alakít ki, nem várja feszülten, hogy megcsörrenjen a színes telefon, nem olvassa az újságban, hogy mi a közvélemény elvárása , ő vizsgál, értékel, kirekeszt és mérlegel, majd a végén ítél.

Hát kedves barátaim a Karban, most segítsük ezeket a bírókat, mert az igazgatóhelyettes elvtárs megint belebújt a bőrkabátjába, és megkezdte a zseblámpás őrjáratot.

Tudom én, hogy a jelenlegi helyzet az ügyvédségen belül nagyon ingoványos, és borotvaélen táncolunk, – véleményem szerint dőlünk a szakadék felé- mert egy tollvonással kerülhetünk a köztestületi képviselet emelvényéről egy államtitkárság jogszolgáltatási főosztályvezetője asztalára, és akkor majd lesz kötelező nemzetállami matrica, négyévenkénti kredit elvárás állami, díjas tanfolyamokkal, vehető, vagy hitbizományként adható körzet vagy praxisjog, sok minden lehet majd, csak egyvalami nem lesz biztosan felénk: kérdés.

De a bírói függetlenség támadása mellett akkor sem lehet a fal felé fordulva ellopózni. Ma ők, holnap mi. És valljuk be, értünk rajtunk kívül ki emel szót?

Éppen ezért arra kérem a Kamara vezetését, legyen az a 2014-es elnökség, vagy a 2010-es, vagy a győri, vagy a budapesti, vagy az országos, ha egymásnak nem is nyújtanak békejobbot, a jogállamiság utolsó bástyájának számító bírói függetlenség megtépázását ne hagyják szó nélkül!

És igen, kérem azokat a csoportosulásokat is, amelyek a demokrácia letéteményeseinek tartják magukat, hogy nyilatkozzanak a bíróságokat ért nemtelen támadásokról, függetlenül attól, hogy milyen színű szalag lobog a sisakjukon! Ez nem lehet kérdés, ebben nem lehet kétely!

Nem ordítom bele a világba politikai nézeteimet. Évtizedek óta el tudom dönteni, hogy hamburger, vagy hot-dog, de ez az én ügyem.

A mindenkori hatalom populista tahósága pártfüggetlen, és ez a mi ügyünk.

Emeljük fel a szavunkat közösen ellene, az volna XXI. századi!

Németh Zsolt

Kollégák a XXI. századi Ügyvédségért