Poprádi Péter

Poprádi Péter

Kiválasztott tisztség: Etikai bizottsági tag, Elnökségi tag, MÜK küldöttgyűlés

Tisztelt Kollégák!

A Kollégák a XXI. századi Ügyvédségért Egyesület támogatásával jelentkezem kamarai tisztségekre.

2003-ban végeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-és Államtudományi Karán, 2003-tól 2007 ig ügyvédjelöltként dolgoztam, majd megalapítottam saját irodámat, ahol most is dolgozom, immár 11 éve. Az elmúlt években fokozottabban kísértem figyelemmel a kamarai közéletet, aktívan részt vettem közgyűléseken, kollégáinkkal elemzetük, hogy miként tudnánk jobbá, eredményesebbé, hatékonyabbá és átláthatóbbá tenni a Kamara működését. Feltétlen híve vagyok a kamarai érdekvédelmi, érdekképviseleti feladatok kiteljesedésének és érvényre juttatásának.

Azért jelentkeztem tisztségre, hogy magam is hozzájáruljak a fenti célok eléréséhez.

Korábban még nem láttam el kamarai tisztséget, ugyanakkor bízom benne, hogy minél több Kolléga támogatását elnyerve eredményes munkát fogok tudni ellátni a Budapesti Ügyvédi Kamarában.

Bízhatunk abban, hogy Péter nyugodt vizekre viszi az Etikai Bizottság hajóját. Hiszen nem egyszer megbirkózott már a Kék szalag kihívásával is! Mint azt itt elolvashatod 🙂

Programunk

Megtisztelő támogatásukat előre is köszönöm.

Kollegiális tisztelettel:

Poprádi Péter