46 éves vagyok, kisebb kanyarral kerültem a jog területére. Elsőként (1998-ban) a Gödöllői Agrártudományi Egyetemet végeztem el. A jogi doktorátust 2005-ben a Pázmányon szereztem meg. Akkori munkáltatómnak köszönhetően abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy már másodéves koromtól bírósági tárgyalásokra járhattam. A sok tárgyalásnak köszönhetően – a 2009-ben abszolvált szakvizsgáig képviselőként kb. 7000 tárgyaláson vettem részt – több bíró is megtisztelt barátságával.
Feleségemmel igazi mozaikcsaládban élünk, 3+1 gyermeket nevelünk. A plusz egy nem a kapus, hanem a nagyfiam, aki bár napi szinten nem velünk él, szerencsére sűrűn találkozunk. A gyerekek közül kettő a feleségem korábbi házasságából, az említett 16 éves nagyfiam az én előző házasságomból származik. A legkisebb 1,5 éves – jelenleg dackorszakát élő – kiskoma feleségemmel közös termékünk. Ha verekedősek lennének a srácok, elmondhatnánk magunkról Karinthy örökbecsűjét, hogy „a maga gyereke meg az én gyerekem veri a mi gyerekünket”.
Szerencsére verekedés nincs, szeretik egymást. Imádom a sportokat, ha Olimpia, vagy foci EB/VB közeleg, a munkáimat úgy időzítem, hogy lehetőleg minden eseményt megnézhessek. Szeretem a humort, főleg az angol változatát. Nagyra értékelem az őszinte, szókimondó embereket.