Házhoz a pofonért…

Házhoz a pofonért…

Egy, az ügyvédi közélet iránt érdeklődő ügyfél vette észre, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara honlapján, a bárki által elolvasható cikkek között szó esik arról, hogy a kamara elnöksége a 2017. május 10-i ülésén a 2017. május 12-i közgyűlés megtartása ellen szavazott. Egyben arról is örömmel tájékoztat minden olvasót, legyen az ügyvéd, szakács, adóellenőr vagy mondjuk a törvényességi felügyeletet ellátó Igazságügyi Minisztérium munkatársa, hogy annak ellenére, hogy a közgyűlés nem fogadta el a beszámolókat és a 2017. évi költségvetési tervet sem, azért a költségvetés végrehajtható…

A  hivatkozott ügyfél kissé elcsodálkozott ezen, mert ő eddig úgy tudta, hogy bármely gazdálkodó szervezetről is legyen szó, a tagságának el kell fogadni az előző évi beszámolót, és a következő évi költségvetését is ahhoz, hogy az végrehajtható legyen. “No, de az ügyvédek ez alól is biztosan kivételek!” – gondolta az ügyfél. – “Rájuk nem vonatkoznak a számviteli szabályok!” És örömmel lapogatta a lapockánkat, azt gondolva, hogy mi ügyvédek egy olyan különlegesen preferált, elit körhöz tartozunk, ahol a számvitel, vagy a Ptk. jogi személyekről szóló szabályai nem számítanak.

De valóban így van ez?

A május 10-i elnökségi döntéssel kapcsolatban most elegánsan tekintsünk el attól, hogy az a bizonyos május 12-i közgyűlés, amelynek a megtartása ellen szavaztak, egy megismételt közgyűlés volt, mégpedig a május 3-i, eredménytelen közgyűlés második fordulója. Tehát az elnökség egy különleges jogtechnikai megoldással olyan közgyűlés megtartását állította meg, amely félig már megtörtént, így lényegében visszamenőlegesen hozott döntést.

Ügyvédek vagyunk! Kicsire nem adunk! De a bárki által elolvasható cikknek a következő pár sorát azért vessük már egy kicsit górcső alá:

Az éves rendes közgyűlést a Kamara a naptári évben bármikor megtarthatja. Az elnökség által már elfogadott beszámolók és a 2017. évi költségvetési terv az Alapszabály rendelkezése értelmében végrehajthatók. A Kamara működése tehát nincs veszélyben, koncentrálhatunk a tagságra, a praxisok problémáira és a párhuzamosan folyó regulációra..

Az tény, hogy a kamara az évi rendes közgyűlést bármikor megtarthatja. Ez elé a nagy szabadság elé mindössze az a jogszabályi korlátozás állít némi akadályt, hogy a kamara beszámolóját legkésőbb az adott üzleti év mérlegfordulónapját követő ötödik hónap utolsó napjáig el kell készítenie, és a jóváhagyásra jogosult testülettel, azaz a közgyűléssel el kell fogadtatnia. A mérlegfordulónapot követő ötödik hónap utolsó napja május 31-én járt le. Azóta a kamara vezetése folyamatosan mulasztásos jogszabálysértést követ el.

Azzal a mondattal is vitatkoznunk kell, hogy a kamara Alapszabálya értelmében közgyűlési döntés nélkül, pusztán az elnökségi elfogadással végrehajthatóvá vált a 2017. évi költségvetés.

Az alapszabály IV. fejezet 2. c.) pontja szerint a közgyűlés feladata, hogy elfogadja a kamara költségvetését. Ez a rendelkezés teljes mértékben paralell az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 104.§ (2) bek. c.) pontjával.

Az elnökségnek a költségvetéssel kapcsolatos teendőit az Alapszabály V. fejezet 2. b.) pontja határozza meg, amely szerint az elnökség előterjeszti az ügyvédi kamara költségvetését és a költségvetési beszámolót, tevékenységéről beszámol a közgyűlésnek. Ez a szabályozás megfelel az ügyvédi törvény 106.§ (2) bek. b.) pontjában szereplő szabályozásnak.

Nincs szó arról, hogy az elnökség “elfogadja” a beszámolót és a költségvetést. Ellenkezőleg, az elnökség terjeszti azt a közgyűlés elé.

Tehát abban az esetben, ha feltennénk, hogy az elnökség két közgyűlés között ellát minden olyan feladatot, ami egyébként a közgyűlés hatáskörébe tartozna (nincs így, de egy pillanatra tegyük fel), akkor sem fogadhatja el a beszámolót és a költségvetést, hiszen ő maga az előterjesztő, és a saját előterjesztésének a saját maga általi elfogadása összeférhetetlen.

Megállapítható tehát, hogy az Alapszabályban szó sem esik arról, hogy az elnökségi “elfogadással” a költségvetés végrehajthatóvá válik. Sajnálatos, hogy ezzel a vezetés, vagy legalább az a valaki, aki a hivatkozott cikket a kamara honlapján (bárki által elérhető módon) elhelyezte, nincs tisztában. Még sajnálatosabb, hogy ennek ellenére fölényes magabiztossággal nyilatkozza ki ezt a jogi blődséget. Ez nem méltó egy ügyvédi kamarához, nem méltó a kamara honlapjához, és nem méltó a vezetéshez sem, aki ezt megalkotta vagy hagyja.

Nézzük, az Alapszabály valójában mit mond a költségvetés végrehajtásáról!

A végrehajtók a kamara elnöke és főtitkára lehetnek, így vizsgáljuk meg az ő feladataikat a költségvetéssel kapcsolatban. Vajon rendelkeznek-e olyan jogkörrel, hogy az el nem fogadott költségvetést is végrehajthatják – akár a tagság ellenére is, hiszen nem tudható, hogy majdan a közgyűlésen megszavazásra kerül-e a beszámoló és a költségvetés, vagy sem, illetőleg, hogy a közgyűlés nem változtat-e egyes sarokszámokon, előirányzatokon.

A tagság ellenére… láttunk már ilyet mostanában. Az e-matrica ügyében sem érzékelhettük, hogy kamaránk elnöke (aki a matrica mellett szavazott a MÜK elnökségi ülésen, és egyes vélemények szerint ő áll a kudarcba fulladt jogszabálymódosítási kísérlet mögött is), vagy elnöksége kiállt volna a tagság mellett ebben a kérdésben.

Az Alapszabály VII. fejezetének 7.1. r.) pontjában szól az elnök költségvetéssel kapcsolatos feladatáról:

(az elnök) “utalványozási jogkört gyakorol a kamarai költségvetés keretében és irányítja az ügyvédi kamara közgyűlésének határozata alapján a kamara gazdálkodási tevékenységét

A főtitkár feladatait az Alapszabály VII. fejezet 10.6. és 10.9. pontjai rögzítik, amelyek szerint:

(a főtitkár) “10.6. Az elnökkel közösen ellenőrzi az ügyvédi kamarának a közgyűlés által meghatározott gazdálkodását és a költségvetés bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítését.

……

10.9. Utalványozási és kiadmányozási jogot gyakorol a költségvetés keretei között.

A fentiek értelmében tehát a költségvetést végrehajtani kizárólag közgyűlési döntést követően lehet. Ne legyenek illúzióink: a kamara elnöke jelen pillanatban is dönt kifizetésekről a mi befizetett tagdíjaink terhére, közgyűlési jóváhagyás, azaz a MI jóváhagyásunk nélkül, ellenőrizetlenül, elfogadott költségvetés nélkül, tetszése szerint.

Mi a megoldás?

A legjobb megoldás természetesen az, hogy a választások során mondjon a tagság véleményt az effajta elnöki túlkapásokról.

Egyébként a megoldás az lett volna, hogy az elnökség április 26-án, amikor először tárgyalták meg a szabálytalanul összehívott közgyűlés témáját, visszavonja a május 3-i (megismételt közgyűlés május 12-én) összehívásra vonatkozó döntését (akkor ezt még megtehette volna úgy, hogy nem “kell” visszamenőleges döntést hoznia), és meghirdeti a közgyűlést 30 napra, május végére.

Ezt nem tették meg. Inkább fölényesen lesöpörték az udvarias, segítőkész javaslatot az asztalról. Az Igazságügyi Minisztérium jelzésére volt ahhoz szükség, hogy rájöjjenek a tévedésükre (bár utóbb ezt is igyekezett az elnök kimagyarázni – azért ne irigyeljük: az idén ez már a második közgyűlés volt, amit az elnökség kitűzött, majd nem tartott meg, hiszen március 14-re is összehívtak egy közgyűlést, amely hamvába holt, és ezt követte a május 3-i közgyűlés… nehéz ennyi blamázst megmagyarázni. Az elnöknek sem sikerült.)

Valójában még május 10-én is dönthettek volna úgy, hogy – pár nap csúszást bevállalva – június 11. környékére összehívják a közgyűlést. De nem. Hogy az kinek volt jó, hogy ellenőrizetlenül, elfogadott költségvetés nélkül működik most a kamaránk, arra lennének tippjeink.

Mindezek, mint a cikk fennen hangoztatja, belső ügyeink. Akkor már csak azt nem értjük, hogy miért teszik ezt ki a kamarai honlap azon részére, amelyet bárki elérhet, s így bárki láthatja, hogyan nem tartja be maga az ügyvédi kamara sem a jogszabályi kötelezettségeket.

És ezzel is öregbítik hírnevünket.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .