Amikor azt hiszem 1986-ban a gimnázium Kisz-termében a Top Secretet néztük , szigorúan alámondással, természetesen azonnal be lettünk súgva, és óriási balhé kerekedett. A bőrkabátos igazgatóhelyettes behívatott bennünket, és habzó szájjal kirúgással fenyegetett, de nem ám csak a gimnáziumból, hanem , – mivel gyakorló iskola voltunk – az egyetemi elutasítást is belevizionálta a hegyi beszédbe, amit jó érzékkel félbehagyott azzal, hogy és most menjünk, és rettegve várjuk a jól megérdemelt retorziót..
Hogy – hogy nem, egy pár napra szavaltam az iskola előtt valami jó kis Majakovszkíjt, az igazgatóhoz lettem betessékelve, ellenkező előjellel, pozitíve, hogy dicsértessek. Kedves mosoly, atyai vállveregetés jutott osztályrészül…Gondoltam egy nagyot, megkérdeztem ,hogy ugye a sok elismerésre tekintettel nem lehet bajunk abból az ominózus meggondolatlan vetítésből. Elkomorult erre a diri, és annyit mondott, hogy ugyan ő az igazgató, de vannak olyan helyzetek, amikor nem az ő szava dönt, hanem – bármilyen nehéz ezt elhinni, és neki is elfogadni – a beosztottja, ez a beosztottja hozza meg a döntést az ő véleménye ellenére is. Hiába van meghatározva, hogy kinek mi a joga, ha úgy hozza az élet, bizony ne azt nézzük, hogy mi van beleírva a szabályzatokba, hanem lássuk azt is, hogy az igazán erőteljes, fontos, súlyos dolgok, nem a nyilvános tárgyalásokon dőlnek el. Ebből kell kiindulni.És soha, soha ne mondjunk ellent az igazgatóhelyettes elvtársnak..
Négy évre rá boldogan ugráltunk a legyőzött rendszer romjain, miénk volt ott a tér, hatalmas buli volt, boldogok voltunk, mert úgy éreztük: vége, a sunyi, embertelen rendszer kimúlt, most már minden úgy lesz, mint a filmeken, ezentúl bárhogy sértenek is, a Bíróság majd utolsó napon dönt, és a döntése körültekintő, és bizony a szabályokon alapuló lesz.
És el lehet menni ügyvédnek, képviselni a kisembert az állam és ordas csatolmányai ellenében, mert többé nem számít majd más az ítéletben, mint a bíró belső meggyőződése, amit a bizonyítás alapján alakít ki, nem várja feszülten, hogy megcsörrenjen a színes telefon, nem olvassa az újságban, hogy mi a közvélemény elvárása , ő vizsgál, értékel, kirekeszt és mérlegel, majd a végén ítél.
Hát kedves barátaim a Karban, most segítsük ezeket a bírókat, mert az igazgatóhelyettes elvtárs megint belebújt a bőrkabátjába, és megkezdte a zseblámpás őrjáratot.
Tudom én, hogy a jelenlegi helyzet az ügyvédségen belül nagyon ingoványos, és borotvaélen táncolunk, – véleményem szerint dőlünk a szakadék felé- mert egy tollvonással kerülhetünk a köztestületi képviselet emelvényéről egy államtitkárság jogszolgáltatási főosztályvezetője asztalára, és akkor majd lesz kötelező nemzetállami matrica, négyévenkénti kredit elvárás állami, díjas tanfolyamokkal, vehető, vagy hitbizományként adható körzet vagy praxisjog, sok minden lehet majd, csak egyvalami nem lesz biztosan felénk: kérdés.
De a bírói függetlenség támadása mellett akkor sem lehet a fal felé fordulva ellopózni. Ma ők, holnap mi. És valljuk be, értünk rajtunk kívül ki emel szót?
Éppen ezért arra kérem a Kamara vezetését, legyen az a 2014-es elnökség, vagy a 2010-es, vagy a győri, vagy a budapesti, vagy az országos, ha egymásnak nem is nyújtanak békejobbot, a jogállamiság utolsó bástyájának számító bírói függetlenség megtépázását ne hagyják szó nélkül!
És igen, kérem azokat a csoportosulásokat is, amelyek a demokrácia letéteményeseinek tartják magukat, hogy nyilatkozzanak a bíróságokat ért nemtelen támadásokról, függetlenül attól, hogy milyen színű szalag lobog a sisakjukon! Ez nem lehet kérdés, ebben nem lehet kétely!
Nem ordítom bele a világba politikai nézeteimet. Évtizedek óta el tudom dönteni, hogy hamburger, vagy hot-dog, de ez az én ügyem.
A mindenkori hatalom populista tahósága pártfüggetlen, és ez a mi ügyünk.
Emeljük fel a szavunkat közösen ellene, az volna XXI. századi!
Németh Zsolt
Kollégák a XXI. századi Ügyvédségért
1986-ban én már első munkahelyemen dolgoztam, ahol a rendszerváltás érdekében kifejtett aknamunkám abban merült ki, hogy igyekeztem ellenállni az általam szakmailag egyébként nagyra tartott MSZMP alapszervezeti titkárhölgy kitartó beszervezési kísérleteinek. Igyekezetemet – ellentétben a mostani közélet több jeles reprezentánsával – végül is siker koronázta, így tiszta lappal léphettem be az „Új világba”. Az azonban mindezidáig eszembe nem jutott, hogy e „forradalmi” tettem valaha összefüggésbe hozható lesz majd a bírói elfogulatlanság intézményével.
Értem én a tanmesét a Top Secrettel és a bőrkabátos igazgató helyettessel, sőt még azt is vágom, hogy utóbbi kései szellemi örökösei minden bizonnyal azok a felperesek, akik a BÜK elleni perben vették maguknak azt a hallatlan merészséget, hogy megkérdőjelezzék az eljáró kúriai tanácselnök elfogulatlanságát. Csak abban nem vagyok biztos, hogy ezt a szerző valóban komolyan is gondolja vagy csak a zsurnalizmus kedvéért ment bele ebbe a nem túl szerencsés párhuzamba? Az utóbbi megbocsátható stílus hiba, az előbbi azonban számomra riasztó egy ügyvéd tollából.
A bírói elfogulatlanság ui. nem ideológiai vagy politikai, hanem szín tisztán jogi, eljárásjogi intézmény, illetve követelmény. Ráadásul, nem szubjektív, hanem objektív alapokon megfogalmazott jogintézmény. Nem az a lényege, hogy az érintett bíró valóban elfogult-e, hanem az, hogy figyelemmel a személyes körülményeire és kapcsolatrendszerére fennáll-e annak veszélye, hogy konkrét ügyben az legyen. A felperesek várakozásának megfelelően a Kúria elutasította elfogultsági kifogásukat. Mint annyiszor egy-egy általam rossznak tartott bírói döntés kapcsán nem is annyira a döntés érdemi rendelkező része tudja kiverni a biztosítékot, hanem annak indokolása (vagy éppen annak de facto hiánya). Ez jelen esetben sem volt másképp. Az elutasító határozat indoklása szerint ui. az eljáró tanács megkereste az érintett bírót, aki úgy nyilatkozott, hogy ő nem tekinti magát elfogultnak. Ja, hát akkor minden rendben van! Nem kell időt vesztegetni a felperesek indítványában felhozott indokok objektív vizsgálatával, hiszen maga a bíró úgy nyilatkozott, hogy márpedig ő nem érzi magát elfogultnak. Azt gondolom, hogy ez nem csak magának az intézmény lényegének mond ellen, de a nem olyan rég a bírák részére díszkötésben kiosztott bírói etikai szabályoknak, elvárásoknak is.
A bírói elfogulatlanság jogalkotói követelménye abból a helyes élettapasztalatból indul ki, hogy a bíró nem a társadalomtól elszigetelt személy, érintkezik a környezetével, más emberekkel, polgári (rosszabb esetben büntető) jogi jogviszonyok része, amely során maga is „átlagpolgárként” viselkedik. A jogalkotó – helyesen – nem számol azzal a lehetőséggel, hogy a bíró valamiféle külön embertípus lenne, aki a társadalom fölé emelkedve, mintegy az éterből tekint alá a jogalanyokra és az ő jogviszonyaikra, hanem bizony maga is csak egy esendő ember. (Ahogy mondani szokták: a lónak is négy lába van, mégis megbotlik, pedig a ló egy okos állat.) A jogalkotó erre az élettapasztalatra „húzta rá” az elfogultsági szabályokat. Azokat pedig, akik ezt egy jogérvényesítés során alkalmazzák nem kéne bőrkabátos kommunistához hasonlítani, pusztán azért, mert az az elvárásuk, hogy a „jog uralma” kifejezés jelentsen már végre valamit az ügyvédi közéletben is. S noha ez még mindig nem politikai vagy ideológiai hitvallás, de a hot-dognál vagy a hamburgernél talán egy árnyalatnyival több.
B. Szabó Gábor
Kedves Gábor!
Nem, nem erre gondolt a költő.. 🙂
Az írásban megfogalmazott utalás a bíróságok ítélkezésének befolyásolására nem a holnapi, nagy reményekkel várt kúriai tárgyalásra értendő. Az a napokban a különböző bírósági ítéletek kapcsán elhangzott politikai nyilatkozatok miatt keletkezett.
Üdv:
Németh Zsolt
Mi tagadás, ez valóban nem jött le nekem (s mint hallom másoknak se nagyon). Akkor tekintsd kérlek a hozzászólásomat úgy, mint a suhanckoromban rászolgálatlanul kapott nyaklevest. Jó apám ilyenkor azzal vigasztalta leginkább saját lelkiismeretét, hogy ha most éppen nem is, de a legközelebbiért megérdemeltem. És milyen igaza volt az Öregnek! :-). Bár megjegyzem a bírói elfogultság ügyében egy korábbi közleményetekben, már „megtaláltátok” az ÜÖE-t, úgyhogy a kommentemet tekintheted akár kissé megkésett reakciónak is. 🙂 Üdv. Gábor