Ezen a szeles, borongós novemberi napon, november 5-én, a Budapesti Ügyvédi Kamara patinás épülete olyasmire ébredt, amire már régen nem.
A klubhelyiségben ügyvédek gyülekeztek, beszélgettek, sőt annak dacára, hogy a büfé pár évnyi haldoklás után mára már teljesen kimúlt, mégis kávé, sütemény került elő, és több asztal mellett folyt az eszmecsere, az újságolvasás… és természetesen az aláírás.
Mert ezen a napon azért jöttek-mentek az ügyvéd kollégák az épületben, és azért beszélgettek kisebb-nagyobb csoportokban, mert csoportunk, a Kollégák a XXI. századi Ügyvédségért, aláírásgyűjtést hirdetett egy rendkívüli kamarai közgyűlés összehívása érdekében. Volt aki csak beugrott egy aláírásra, volt aki javaslatokat is tett, hoztak íveket az ismerős kollégákkal aláíratva, jöttek érdeklődők, jöttek olyanok is, akik magyarázatot vártak tőlünk, hogy kik vagyunk, kik nem vagyunk, mit szeretnénk, miért szeretnénk… Jöttek tárgyalás előtt, szerződés után, külföldi utazásra indulva még beugrani, jöttek kisbabával, jöttek nagy terhesen, jöttek betegen, de jöttek, jöttek és jöttek. Öröm volt!
Az apropó már kevésbé volt örömteli. Hiszen azért van szükségünk az aláírásokra, és azokon keresztül a közgyűlés tartására, hogy a közgyűlés döntsön arról, kívánja-e rendkívüli választások, esetleg pótválasztások kitűzésére utasítani a Kamara vezetőségét.
Az előzményeket már több alkalommal, több helyen is olvashatta mindenki. A 2014-es kamarai választások eredményét megsemmisítő jogerős bírósági döntés, majd ügyvédi törvény módosítás, igazságügyi miniszter által a Kamaránk ellen benyújtott kereset, a győri kollégák kirendelése, hogy átmenetileg lássák el a Kamaránk vezetését… mindezek olyan mértékű presztízsveszteséget okoznak nekünk, a budapesti ügyvédségnek nap mint nap – a médiában megjelenő nyilatkozatokkal, hírekkel együtt – amire nekünk magunknak kellene válaszolnunk. Mert jelenleg milyen kép kezd kialakulni rólunk, budapesti ügyvédekről? Hogy a saját ügyünkben impotens módon nem tudunk lépni, kell hozzá a Parlament, az igazságügyi miniszter, a győri kamara… És ha a saját ügyünkben képtelenek vagyunk tenni bármit is, akkor hogyan várja el egy ügyfél, hogy az ő ügyében eredményesek leszünk? Mi ügyvédek, akik jelenleg a közigazgatás és a bíróság játékszereként fulladozunk perek és a legkülönfélébb jogszabály- és szabályzat magyarázatok tengerében… Az is megérne egy külön misét, hogyan jutottunk el ide. A közgyűléseken keresztül, amelyeken a majdnem hatezres taglétszám ellenére csak pár kartárs lézengett, egészen odáig, hogy nem volt értelme fenntartani a büfét, mert annyira nem használta senki.
Ezen a napon is főként erről volt szó. Mit tudunk tenni mi magunk azért, hogy kiszabaduljunk ebből az ördögi körből, ahol minden egyes bírói ítélettel egy újabb kérdőjel emelkedik fel, ami újabb illegitim érzetet kelt az emberben a Kamaránk működésével kapcsolatban?
A válaszunk erre: a közgyűlés. Ez a mi Kamaránk, amely alapvetően határozza meg a saját egzisztenciánkat, választott hivatásunk kereteit és a lehetőségeinket. És a Kamara egy köztestület, amely testület tagjai mi magunk vagyunk! A legfőbb szervünk a közgyűlés, amelynek összehívását a mi véleményünk szerint már régen kezdeményezni kellett volna, amíg nem vált kissé követhetetlenné, hogy éppen aznap reggel ki képviseli a Kamaránkat, most a 2014-es választásokon megválasztott, most a 2010-es választásokon megválasztott tisztségviselők, most a győri kamara, most a bíróság által kijelölt felügyelőbiztos… Egy biztos: mivel a Kamarának működnie kell, mindig lesz valaki, aki törvény alapján éppen ott és akkor képviseli a Kamarát, s ilyen módon összehívhatja a közgyűlést. Ott pedig végre mi magunk mondhatjuk ki, hogy mit akarunk! Bármit is döntünk, hiszen dönthetünk akár úgy is, hogy minden maradjon a régiben, hagyjuk a bíróság vagy a miniszter kezében a döntést rólunk, vagy dönthetünk választások kiírása mellett is, az legalább a MI döntésünk lesz.
Ehhez szükséges az aláírás. És a tegnapi napon sokan voltak, akik megértették ezt, eljöttek, aláírtak, beszélgettek, biztattak, és átérezték, milyen az, amikor nem azért megyünk be a Kamarába, mert valami hivatalos ügyünk van, nem is azért, mert a fegyelmi tárgyalásunkra várunk, hanem azért, mert szükség van ránk. És ilyenkor kicsit talán “ügyvédesre” véve a figurát, kicsit vagy nagyon értékelve, hogy hasonló gondolkodású vagy érdeklődési körű kartársak között vagyunk, elbeszélgetünk a világ dolgairól és megpihenünk a napi hajszában.
Minden aláírás egyformán fontos, de külön örültünk annak, hogy a Magyar Ügyvédi Kamara illetőleg a Budapesti Ügyvédi Kamara tisztségviselői közül – természetesen nem tisztségviselői, hanem ügyvédi minőségükben – több kollégánk is csatlakozott a kezdeményezésünkhöz. Örömmel láttuk Fekete Tamást, Hegedűs Lászlót, Papp Gézát és Szlávnits Lászlót, persze hasonló örömmel láttunk volna másokat is, de ami késik, az eljön!
Hiszen hamarosan újabb aláírási lehetőséggel állunk elő. Akinek pedig idő hiányában gondot jelentene személyesen bejönni a Kamarába, és kellemesen, beszélgetve, eszmét cserélve eltölteni ott egy kis időt, nyugodtan letöltheti az aláírási ívünket, most már WORD formátumban is, hogy a kitöltése egyszerűbb legyen, erről a linkről. Ha kapunk egy értesítést a kozgyules@kollegakxxi.com e-mail címre az aláírásról, esetleg el tudnátok küldeni ugyanide a szkennelt példányokat, akkor jelentkezünk, és megbeszéljük, hogyan tudnánk az eredeti példányhoz is hozzájutni. Természetesen postán is tudjuk fogadni az aláírói íveket, postacímünk: Kollégák a XXI. századi Ügyvédségért, 1388 Budapest, Pf.: 100.
S ahogyan írtuk, folytatjuk. Mert szeretnénk, ha a Kamaránknak ezt a csütörtöki napot követően sok hasonló boldog napja lenne. Velünk, budapesti ügyvédekkel közösen.